Fiatal Vezetők Képzési Programja // PÁLYÁZATI FELHÍVÁS // Vezetőképzés // "AZ ÉV KÉPZÉSI PROGRAMJA" kedvezménnyel

From: Europai Üzleti Iskola <office_at_europaiuzletiiskola.hu>
Date: Mon, 05 Jan 2015 15:13:27 +0000

a Cég/Szervezet Vezetője

részére







  Kedves Cégvezető! / Kedves Szervezet Vezető!



Engedje meg, hogy meghívjam fiatal vezető, frissen kinevezett vezető,
illetve vezetői utánpótlásként szóba jövő munkatársait fiatal
vezetőknek szóló képzési programunkra, amelyet ezúttal pályázat
formában hirdetünk meg.



A képzési program teljes címe:



"Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás,

illetve a frissen kinevezett vezetők

kompetencia-fejlesztése

a versenyképesség javítására,

a cégszempontból kritikus, stratégiai képességek fejlesztésével"Ô



Immár 5 éve indítjuk fiatal vezetőknek szóló képzési programunkat,
amit eddig közel négyszázan végeztek el.



Az Európai Üzleti Iskola a cégek üzleti iskolája. Az Európai
Vezetőképző Akadémiával közösen elsősorban a fiatal vezetők
képzésére specializálódtunk.



Az elmúlt öt évben a cégek és különböző szervezetek közül
legtöbben ezt a képzési programunkat választották. Ezért a programot
2015-re „Az Év Képzési Programja” -ként „Az Év Képzési
Programja” kedvezménnyel ajánljuk az Önök figyelmébe, ezzel járulva
hozzá a gazdasági és az üzleti élet kihívásainak történő
megfeleléshez, és a gazdasági és az üzleti élet pozitív irányú
változásaihoz. Ezzel minden cég és szervezet számára megfizethetővé
vált egy kiforrott, fiatal vezetőknek szóló képzési program.



Mit tartalmaz a fiatal vezetőknek szóló képzési program? A program
horizontális és vertikális síkon bővíti és rendszerezi a
résztvevők eddigi tudásanyagát és megszerzett tapasztalatait.



Horizontális síkon a vezetői látókör szélesítése történik (pl.
mitől sikeres egy vállalat, mitől működik sikeresen egy vállalat, mi
a korszellem és az hogyan hat vissza a vállalati gondolkodásra és a
vállalat lehetőségeire, vezetői gondolkodásfejlesztés, stb.).

Vertikális síkon vezetői készségfejlesztés folyik (vezetői- és
vezetési technikák, munkatársak motiválása, a változások
fogadásának és kezelésének lehetőségei, cég- és önmenedzselés,
önszervezés és időgazdálkodás, prezentációs készség és
kommunikációs készségek fejlesztése, stb.)



A program ereje a rendszerben (és a rendszerezettségben) van.



-----------------------------------------------------------------------------





A program részletes ismertetője:



A program négy részre osztható:

- (1) tréningek (készségfejlesztés)

- (2) előadások (új ismeretek, új látásmód, gondolkodás- és
szemléletfejlesztés)

- (3) elméleti tananyag (vizsgatárgyak)

- (4) a záró dolgozat, amelynek témája, rendszerszemléletben foglalja
össze a tanultakat (tréningek, előadások, elméleti tananyag) a
hallgatót delegáló cég szempontjából.



Részletesen:



(1) Tréningek:

- „Vezetői és vezetési technikák” (2 egész napos tréning)

- „Munkatársak motiválása” (2 egész napos tréning)

- „Változások menedzselése” (1 egész napos tréning)

- „Önszervezés és időgazdálkodás” (1 egész napos tréning)

- „Értékesítési és piac ismeretek” (1 egész napos tréning)

- „Cég- és önmenedzselés” (1 egész napos tréning)

+

- Kommunikációs készségfejlesztés: „Prezentációs technika és
előadói készségfejlesztés” (2 egész napos tréning)



(2) Előadások:

- „A vállalati /cég/ működés sikertényezői”

- „A személyes, vezetői sikertényezők”

- „A korszellem, amiben dolgozunk, működünk és élünk”

- „Cégünk, termékeink, szolgáltatásaink és személyes hírnevünk
menedzselése”



(3) Elméleti tananyag (vizsgatárgyak):

• Feladatmenedzsment

• A munkatársak motiválása és teljesítményértékelése

• Személyközi kommunikáció és prezentációs technika

• Projektszervezés és időgazdálkodás

• Csapatépítés

• Vezetői stratégia alkotás



(4) Záró dolgozat:

Elkészítése a tanultak alapján történik, minden résztvevő számára
azonos témában és azonos címmel: "Cégem jelenlegi és jövőbeni
működésének sikertényezői: a cégemben rejlő lehetőségek".



-----------------------------------------------------------------------------



Összefoglalva:



A program időtartama:

- Normál ütemben: 96 óra, 12 képzési nap, 2015. február 16. és 2015.
június 25. között munkanapokon.

- Intenzív ütemben: 96 óra, 12 képzési nap, 2015. február 16. és
2015. május 20. között munkanapokon.



A résztvevők köre: Fiatal vezetők, frissen kinevezett vezetők,
vezetői utánpótlás, illetve gyakorló vezetők, akik
rendszerszemléletben szeretnék felfrissíteni vagy bővíteni vezetői
ismereteiket és tudásukat.



Jelentkezési határidő: 2015. január 23. (péntek)



Az eredeti pályázati kiírás megtekinthető itt:
http://europaiuzletiiskola.hu/palyazat/fiatal-vezetok-kepzese.php#menu-item
[http://europaiuzletiiskola.hu/palyazat/fiatal-vezetok-kepzese.php#menu-item]



Jelentkezni lehet:


 Válasz e-mail-ben, a mellékelt pályázati kiírás 14. pontjának
kitöltés utáni visszaküldésével (ez a legegyszerűbb).



Online:
http://europaiuzletiiskola.hu/palyazat/fiatal-vezetok-kepzese.php#jelentkezes
[http://europaiuzletiiskola.hu/palyazat/fiatal-vezetok-kepzese.php#jelentkezes]



Elektronikusan: az office_at_europaiuzletiiskola.hu
[mailto:office_at_europaiuzletiiskola.hu] e-mail címre, a jelentkezési
felhívás 14. pontja szerinti jelentkezési lap beszkennelt
visszaküldésével.



Faxon: a 06(1)3360-835-ös fax számra a jelentkezési felhívás 14.
pontja szerinti jelentkezési lap beküldésével.



Levélben: Európai Üzleti Iskola 1539 Budapest, Pf.: 625. címen, a
jelentkezési felhívás 14. pontja szerinti jelentkezési lap
beküldésével.



-----------------------------------------------------------------------------









A programot - előbbieken túl – a részletes pályázati kiírással is
ajánljuk.



A pályázati kiírást és a pályázati jelentkezési lapot
mellékeljük, a részvételi díjból 2015. január 23-ig történő
jelentkezés esetén kedvezményt biztosítunk.



Információs telefonszám: 06(1)488-0247





Örülnénk - és megtiszteltetésnek vennénk -, ha az Önök fiatal
vezető, frissen kinevezett vezető, illetve vezetői utánpótlásként
szóba jövő munkatársait a 2015. február 16-án induló, fiatal
vezetőknek szóló képzési programunk résztvevői között
köszönthetnénk.



A képzési programra tisztelettel és szeretettel várjuk Önöket.







Üdvözlettel:





Vaszari András

tanfolyamvezető

Európai Vezetőképző Akadémia

Európai Üzleti Iskola

Tel.: 06(1)3360-834

Fax: 06(1)3360-835

E-mail: office_at_europaiuzletiiskola.hu
[mailto:office_at_europaiuzletiiskola.hu]





Melléklet: Jelentkezési felhívás (PÁLYÁZATI FELHÍVÁS, „Az Év
Képzési Programja” kedvezménnyel)











„Az Év Képzési Programja”







Pályázati Felhívás - Jelentkezési Lap







1.) A program címe:



V e z e t ő k é p z é s

"Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás,

illetve a frissen kinevezett vezetők

kompetencia-fejlesztése

a versenyképesség javítására,

a cégszempontból kritikus, stratégiai képességek fejlesztésével"Ô

(komplex képzési program)





2.) A program szervezői és jogtulajdonosai:



Európai Vezetőképző Akadémia

és

Európai Üzleti Iskola

1539 Budapest, Pf.: 625.

Tel: 06(1)33-60-834

Fax: 06(1)33-60-835

E-mail: office_at_europaiuzletiiskola.hu
[mailto:office_at_europaiuzletiiskola.hu]

www.europaiuzletiiskola.hu [http://www.europaiuzletiiskola.hu/]

FMK nyilvántartási szám: 01 - 0794 - 05

Akkreditációs lajstromszám: AL – 1495



3.) A képzési program célja:



A képzési programmal az a célunk, hogy a 80 fő (fiatal, frissen
kinevezett, illetve leendő vezető) számára magas színvonalú, komplex
vezetői készségfejlesztést biztosítsunk.



A tanfolyam elvégzése után a résztvevők sokkal hatékonyabban,
eredményesebben és innovatív módon lesznek képesek munkájukat
végezni. A programon történő részvétellel a hallgatók valamennyi - a
vezetői és a cégsiker szempontjából -, releváns kompetenciája
fejlődik.



4.) A pályázati jelentkezés beküldésének határideje:



2015. január 23. (péntek)





5.) A jelentkezés beküldésének lehetséges módjai:



Legegyszerűbben online:

http://europaiuzletiiskola.hu/palyazat/fiatal-vezetok-kepzese.php#jelentkezes
[http://europaiuzletiiskola.hu/palyazat/fiatal-vezetok-kepzese.php#jelentkezes]



Továbbá:



Elektronikusan, válasz e-mailben: az office_at_europaiuzletiiskola.hu
[mailto:office_at_europaiuzletiiskola.hu] e-mail címre, a jelentkezési
felhívás 14. pontja szerinti jelentkezési lap visszaküldésével.

Faxon: a 06(1)3360-835-ös fax számra a jelentkezési felhívás 14.
pontja szerinti jelentkezési lap beküldésével.

Levélben: Európai Üzleti Iskola 1539 Budapest, Pf.: 625. címen, a
jelentkezési felhívás 14. pontja szerinti jelentkezési lap
beküldésével.





6.) Részvételi korhatár:



38 év (A korhatár alól indokolt esetben felmentés adható. Például a
frissen kinevezett vezetők esetében korhatár független a részvétel
lehetősége, illetve csoportos jelentkezés vagy céghez kihelyezett
képzés esetén, amikor lényeges, hogy a szervezet vezetői egységes
vezetői ismeretekkel rendelkezzenek. További egyedi esetek előzetes
megbeszélés tárgyát képezik.)





7.) A program tartalma röviden:



A program négy részre osztható:



- (1) tréningek (készségfejlesztés)

- (2) előadások (új ismeretek, új látásmód, gondolkodás- és
szemléletfejlesztés)

- (3) elméleti tananyag (vizsgatárgyak)

- (4) a záró dolgozat, amelynek témája, rendszerszemléletben foglalja
össze a tanultakat (tréningek, előadások, elméleti tananyag) a
hallgatót delegáló cég szempontjából.





8.) A program részletesen:



(1) Tréningek (készségfejlesztés):





- „Vezetői és vezetési technikák” (2 egész napos tréning)

- „Munkatársak motiválása” (2 egész napos tréning)

- „Változások menedzselése” (1 egész napos tréning)

- „Önszervezés és időgazdálkodás” (1 egész napos tréning)

- „Értékesítési és piac ismeretek” (1 egész napos tréning)

- „Cég- és önmenedzselés” (1 egész napos tréning)

+

- Kommunikációs készségfejlesztés: „Prezentációs technika és
előadói készségfejlesztés” (2 egész napos tréning)



(2) Előadások (új ismeretek, új látásmód, gondolkodás- és
szemléletfejlesztés):



- „A vállalati /cég/ működés sikertényezői”

- „A személyes, vezetői sikertényezők”

- „A korszellem, amiben dolgozunk, működünk és élünk”

- „Cégünk, termékeink, szolgáltatásaink és személyes hírnevünk
menedzselése”



(3) Elméleti tananyag (vizsgatárgyak):



• Feladatmenedzsment

• A munkatársak motiválása és teljesítményértékelése

• Személyközi kommunikáció és prezentációs technika

• Projektszervezés és időgazdálkodás

• Csapatépítés

• Vezetői stratégia alkotás



(4) Záró dolgozat:



Elkészítése a tanultak alapján történik, minden résztvevő számára
azonos témában és azonos címmel: "Cégem jelenlegi és jövőbeni
működésének sikertényezői: a cégemben rejlő lehetőségek".



(5) Vizsga + záró dolgozat védés





9.) A résztvevők a program elvégzéséről oklevelet kapnak.



       Megnevezése: Vezetőképzés

       00340021 Gazdasági és igazgatási képesítések

       A képzési program óraszáma: 96 óra





10.) A képzési program időtartama (választás szerint):



Normál ütemben: 96 óra, 2015. február 16. – 2015. június 25.
között

vagy

Intenzív ütemben: 96 óra, 2015. február 16. – 2015. május 20.
között



Becsatlakozás aktuálisan futó képzési programba:

96 óra, időpontok megbeszélés szerint (Jelentkezni lehet: bármikor.)



Céghez / szervezethez kihelyezett formában:

96 óra, időpontok megbeszélés szerint





11.) A program lebonyolítása:



Normál ütemben: A programban történő részvétel átlagosan 3 hetente
egyszer 1 vagy 2 napos elfoglaltság.



Intenzív formában: A programban történő részvétel átlagosan 2
hetente egyszer 1, 2 vagy 3 napos elfoglaltság.



Soron kívüli becsatlakozás aktuálisan futó képzési programba: Egy
speciális előkészítő és felkészítő nap után

csatlakozhat csoporthoz a résztvevő.



Céghez / szervezethez kihelyezett formában: Legalább 8 fő
pályáztatása esetén a programot a cég/szervezet által meghatározott
helyszínen és időpontokban tartjuk meg.





Az oktatást mindig munkanapokon tartjuk. Ha valaki valamelyik programon
nem tud részt venni, konzultáció

keretében az oktatási napok pótlásában a résztvevőt segítjük.





12.) A kedvezményes részvétel formája:



#A "Vezetőképzés" c. tanfolyam díja: 150.000.- Ft/fő +
Áfa

#A "Vezetői és vezetési technikák" c.

        2 egész napos, intenzív tréning díja: 120.000.- Ft/fő +
Áfa

#A "Munkatársak motiválása" c.

        2 egész napos, intenzív tréning díja: 120.000.- Ft/fő +
Áfa

#Az "Értékesítési és piac ismeretek" c.

        1 egész napos, intenzív tréning díja: 70.000.- Ft/fő +
Áfa

#Az "Időgazdálkodás és önszervezés" c.

        1 egész napos, intenzív tréning díja: 70.000.- Ft/fő +
Áfa

#A "Professzionális ügyfélkapcsolatok:

        cég- és önmenedzselés" c.

        1 egész napos, intenzív tréning díja: 70.000.- Ft/fő +
Áfa

#A "Változásmenedzsment:

        a változások fogadása, kezelése és menedzselése" c.

        1 egész napos, intenzív tréning díja: 70.000.-Ft/fő
+Áfa



#A "Prezentációs technika és előadói készségfejlesztő

        tréning" c. 2 egész napos, intenzív tréning díja,

        amelynek során a résztvevők gyakorlatairól

        videofelvétel készül: 160.000.-
Ft/fő + Áfa



       Összesen: 830.000.-
Ft/fő + Áfa

Pályázati kedvezmény 80 fő számára: -500.000.- Ft/fő



Kedvezményes részvételi díj: 330.000.- Ft/fő



„Az Év Képzési Programja” kedvezmény

2015. január 23-ig történő

jelentkezés esetén: további -70.000.-
Ft/fő



Kedvezmények összesen: -570.000.- Ft/fő



A pályázat nyertesei által fizetendő összeg

2015. január 23-ig történő jelentkezés esetén: 260.000.-
Ft/fő + Áfa



(Saját erő: 31 %, pályázati kedvezmények: 69 %.)







13.) A pályázatok értékelése:



        Folyamatosan, a beérkezés sorrendjében.







14.) Jelentkezési űrlap (Cég + képzésre jelölt személy(ek))



A cég adatai:

Cég neve:





Székhelye:





Adószáma:





A kapcsolattartó személy adatai (név, beosztás, telefonszám, e-mail
cím):





 FV-20



A cég által a képzésre jelölt személy(ek)* adatai:

(* Több jelentkező esetén kérjük a jelentkezési űrlapot
sokszorosítani.)

A Résztvevő neve:





Jelenlegi beosztása:





Legmagasabb iskolai végzettsége:





E-mail címe:





Telefonszáma:





Választott haladási ütem:

N-Normál ütem

I-intenzív forma





A pályázatra jelölés indoka néhány mondatban:









































* Több jelentkező esetén kérjük a jelentkezési lapot
sokszorosítani.









15.) Nyilatkozat a delegáló szervezet részéről:



15.1) A nyertes pályázó munkatársak képzésen való részvételét
biztosítjuk.

15.2) A pályázat benyújtásának időpontjában nem folyik cégünk
ellen csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás.

15.3) A nyertes pályázók vállalják, hogy a képzés után kb. 6
hónappal az Európai Üzleti Iskola felmérést végezzen arról, hogy az
elsajátított ismeretanyag mennyiben, hogyan és milyen módon segítette
munkájukat.

15.4) A pályázatban foglalt adatok hitelesek.



Dátum: _______ év ___________ hó ___ nap




__________________________


          cégszerű aláírás





 További pályázati kiírások megtekinthetők itt:

http://europaiuzletiiskola.hu/palyazati-felhivasok.php#menu-item
[http://europaiuzletiiskola.hu/palyazati-felhivasok.php#menu-item]




















 [mailto:office_at_europaiuzletiiskola.hu?subject=LEIRATKOZ%C3%81S%20%28FV-20%20------------%20TOP100++%29]



Leiratkozás
[http://http://pwm8.com/mail/unsubscribe.php?M=33231165&C=4adff312c73ea0d38a45364b97b41f1a&L=123&N=129/]
Received on Mon Jan 05 2015 - 21:03:46 CET

This archive was generated by hypermail 2.3.0 : Tue Jan 06 2015 - 01:39:02 CET