Kedves Rgeeg!
Az előző levelemben a múltról volt szó, most ejtünk pár
szót a jövőről.
A szálerősítéses kompozit anyagok már számtalan helyen
bizonyítottak a világban.
A szénszálas műanyagok lényegesen jobb tulajdonságokkal
rendelkeznek mint acélból készült őseik. Mára átvették a
vezető szerepet a csúcskategóriás autók építésének
világában, a Forma-1 el sem képzelhető ezek nélkül.
A beton ugyanezen a pályán halad, ám olyan sebességgel zajlik
ebben az iparágban is a fejlesztés, hogy azt el sem tudjuk
képzelni.
Már most tudunk gyártani olyan „okos” betont, ami képes az
öngyógyításra: a fagyási és felengedési ciklusok során
keletkező mikrorepedések egy adalékanyag segítségével
automatikusan töltődik fel, ezáltal a mikrorepedésekből nem
keletkeznek nagyobb méretű rések.
A betonra általában úgy gondolunk, mint egy örök életű
kőzetre, de ez közel sem igaz.
A beton nagyon merev anyag, hajlító erő hatására könnyen
eltörik. Ezért találták ki annak idején a vasbetont: a
betonban elhelyezett acélszerkezetek jelentősen megnövelték a
beton hajlító- és nyomószilárdságát.
A vasbeton egyik hátrányos tulajdonsága a korrózió, a másik
pedig, hogy nem a beton teljes keresztmetszetében fejti ki
hatását. Tehát már a friss beton kötési ideje alatt, majd a
fagyási ciklusok során a beton felületén kis repedések
alakulnak ki, amibe behatol a víz, és tovább növeli ezeket: a
pici repedések nagy résekké növekednek.
Amikor a betonacélt eléri a nedvesség, és már utat nyit az
oxigénnek, akkor a betonkorrózió felgyorsul, és néhány év
alatt a képen látható eredményt produkálhatja:
Forrás: Baumit
Mire számíthatunk a jövőben?
A pár évtizeddel ezelőtt hódító útjára indult nagy
teljesítményű polipropilénből készült betonok
egyértelműen a jövő betonjai. A debreceni Nagyerdei Stadion
előregyártott betontribünjeiben már teljes mértékben
kiváltották vele a betonacélt.
Az Eco Fiber is ilyen anyag. Nemcsak korróziómentes, de a beton
teljes keresztmetszetében fejti ki hatását, nem alakulnak ki
kötéskori repedések, és az évek során fellépő
hőtágulási ciklusokból adódó mozgást is hosszabb ideig
elviseli az Eco Fiberrel készült beton.
Ennek eredményeként a beton sokkal tartósabb lesz, ezáltal nem
fog megrepedezni.
Eddig főként az iparban használták ezt az anyagot, de most
már nagyon egyszerűen elérhető az otthoni betonozáshoz is.
A következő levelemben bemutatom pár elégedett vásárlónk
véleményét.
Meggyőztelek? Add le rendelésedet itt:
TOVÁBB A MEGRENDELÉS OLDALRA
(
https://track.t.emesz.com/t/l/1FRRE/3DKx/U7/QP1/6QQ/1/0/0)
Ha maradt még megválaszolatlan kérdésed, hívj bátran a
+36 30 311 7407 (tel:+36303117407) telefonszámon!
Üdvözlettel:
Siposs Levente
betonacelhelyett.hu (
https://track.t.emesz.com/t/l/1FRRF/3DKx/U7/QP1/6QQ/1/0/0)
Ha nem kívánsz több e-mailt kapni tőlünk, kattints ide a
leiratkozáshoz:
LEIRATKOZOM:
https://track.t.emesz.com/t/u/s/101495/1867/766255/W3URZ4unFrQN6jSdlVrtsEU83eOarsWynYctbTxc4UZCSazhie1627049306
https://track.t.emesz.com/t/l/1FRRG/3DKx/U7/QP1/6QQ/1/0/0 https://track.t.emesz.com/t/l/1FRRH/3DKx/U7/QP1/6QQ/1/0/0
https://track.t.emesz.com/t/l/1FRRI/3DKx/U7/QP1/6QQ/1/0/0 https://track.t.emesz.com/t/l/1FRRJ/3DKx/U7/QP1/6QQ/1/0/0
Received on Mon Aug 02 2021 - 17:30:37 CEST